Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
mateherbai

Véleményem az iskoláról

Herbai Máté · 2 hónapja
Nem tudom ti, hogy vagytok vele én az iskolát soha sem szerettem. Nem mondom, hogy utálnám csak azt, hogy ha nem lenne, akkor sem unatkoznék. Például vegyünk engem, nekem itt van a blogom, és ahogy azt ti is tudhatjátok ha régóta követtek, hogy youtube csatornám is van, tehát azokra sokkal több időt tudnék fordítani. Ez az én véleményem, persze tudom, hogy az iskolának rengeteg haszna van, de rengeteg hátránya is. Vegyük például, hogy ugye nyolc azaz nyolc órára be kell érnünk tehát mondjuk még ha éppen csak elő tudsz pakolni akkor is hét óra ötven percre bent vagy, és ha az alsó sokat néznék akkor ugye ők általában négyig benn vannak, de vegyünk egy felsőst 7:50-től a suliban tartózkodsz és mondjuk van 7 órád ez iskolától függ, de általában 2 és fél 3 között szokott valamikor vége lenni a 7. órának akkor még ha nincsenek is nehéz óráid, akkor is mindenképpen van házi feladat amit meg kell írni, és akkor még arról sem beszéltünk, hogy sok gyereknek különféle edzéseik vannak (pl. kaja, foci, úszás, ...).
Na de ne szaporítsuk tovább a szót ennyi elég volt a suli szidásából.

Ez volt tehát az én, hogy a témánál maradjunk ,,prózai" véleményem, ezt ne vegyétek úgy, ez az igazság ez az én szemszögömből nézett véleményem, természetesen másnak is van véleménye, ezt ha meg szeretnétek osztani akár mindenkivel aki a blogot olvassa akkor írjatok megjedzést vagy ha mondjuk csak velem akkor egy e-mailt.

Az e-mail címem: HMate9800@gmail.com

Köszönöm ha elolvastátok ezt a bejedzést vagy akár bekövetitek a blogot!
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Herbai Máté
Sziasztok! Én Herbai Máté vagyok, 2005-ben születtem. Győrben, azon belül Győrszentivánon lakom a testvéreimmel, a szüleimmel és a nagyszüleimmel. 2017. novemberében költöztünk ide egy marcalvárosi panel lakásból. Remélem tetszeni fog majd a blog amit itt szerkeszteni fogok.